Google
 

Információ Budapest VI. kerületéről, a Vendégváró.hu jóvoltából.

A belvároshoz csatlakozó hajdani külvárosok közül a mai VI. kerületet alkotó Terézváros alakult ki legkorábban.

A végletek kerületének is nevezhető, melynek északi sarkában a Nyugati pályaudvar és az előtte kialakult tér nyüzsgő világa fogadja a helybélieket és a messziről érkező látogatót, egy ugrásra innen viszont már a Pesti Broadway forgatagában érezheti magát az ember, színházak és mulatók között.

Csak néhány lépés, és máris a legújabb magyar Világörökségen járunk, az Andrássy úton, a nagyszerű neoreneszánsz bérpaloták között, a platánfák árnyékában húzódó sétányon, az előkertes elegáns villa-paloták szomszédságában.

budapest 6. kerület elhelyezkedése

 Képforrás: www.wikipedia.org

Egy újabb utcasarok, és a hajdani pesti slágerek által megénekelt Király utcán járunk, a pesti kereskedők egykori főutcáján, mely remélhetőleg hamarosan visszanyeri régi fényét.

Bp. VI. kerületének elhelyezkedése
Területét tekintve a második legkisebb fővárosi kerület (2,4 négyzetkilométer, és ennek is mintegy 1/5-ét a Nyugati pályaudvar teszi ki). Megközelítőleg 55 000 lakos él a 28 000 lakásban, de a kerület átmenő forgalma az itt található intézményeknek, a pályaudvarnak és a körútnak köszönhetően ennek sokszorosa. Egyike a legsűrűbben beépített kerületeknek, gondozott parkjainak területe mindössze 26 000 négyzetméter, és ebben - akárcsak az alapterületben - csupán a szomszédos VII. kerület "előzi meg".

A 6. kerület beékelődik a Belváros és a külvárosok "harmadik" övezete közé. Nyugatról az V., északról a XIII. kerülettel határos. Keleti határát a XIV. kerülethez tartozó Városliget alkotja, míg déli határa a már említett Király utca, és annak folytatása, a Városligeti fasor - közös a VI. kerülettel.

Bp. VI. kerületének közlekedése
Könnyű dolga van annak, aki ide igyekszik, jöjjön a főváros vagy akár az ország távolabbi részeiből. A messziről érkezőket a vasút hozza a Nyugati pályaudvarig, vagy esetleg az észak-déli metró (Újpest vagy Kispest felől). A 6. kerületnek mintegy középpontjában, az Oktogonon metszi egymást az Andrássy út és a Teréz körút, mindkettő fontos szerepet játszik a helyi közlekedésben.

A körúti 4-6-os villamos a város egyik legfontosabb közlekedési ütőere, míg az Andrássy út alatt haladó földalatti nemcsak mint utazási eszköz, de mint közlekedéstörténeti különlegesség és - állomásai révén - mint "kiállítóhely" is fontos szerepet játszik. A főutakon belüli területeket - ma már ez is különlegesség - többnyire környezetkímélő trolibuszokkal közelíthetjük meg. A gyaloglás azonban itt is ajánlható, például az Andrássy úton, és nem csak a közlekedési dugók miatt.

További információk Budapest VI. kerületéről. A következő menüpontok közül választhat!

Látnivalók

Szálláshelyek

Programok

Étterem, kávéház

Kultúra, szórakozás

Sport, szabadidő

Közlekedés

Hasznos információk

   

 

 

Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai.

 

Település Adattábla

 Település  Budapest VI. kerület
 Közigazgatási rangja  város - Terézváros
 Lakosság létszáma  ~ 42 614 fő
 Vezetékes telefonok körzetszáma  1
 Irányítószámai  1061-1068
 Polgármesteri hivatal címe  Eötvös u. 3.
 A hivatal telefonszáma  06-1/ 342-09-05
 A település honlapja  www.terezvaros.hu
 A hivatal e-mail címe  jegyzo@terezvaros.hu
budapest 6. kerület címere
 
A honlapot készítette: netpeople.hu netpeople.hu - Az internetes megoldások szakértője