Kiskunlacházán áthalad az 51-es út, és ide fut be az M0-ás körgyűrűvel szinte párhuzamosan haladó, a 31-es, 4-es, M5-ös és 50-es számúakat összekö út is. Vonattal a Budapest - Kiskunlacháza - Tass vonalon érhető el. A valamikori két neves falu, Laczháza és Pereg összeépüléséből alakult ki, és ma már a környék legnagyobb településének számít. A kiskun lakosairól és a birtokos Lack családról elnevezett falu középkori neve Szántó, amelyet 1285-ben említ először oklevél. Peregről 1347-ben keletkezett először írott anyag. A nagyközség története szorosan összekapcsolódott a folyóval annak ellenére, hogy a Dunától mintegy 5 km-re helyezkedik el. Eredetileg mindkét falu jóval közelebb települt a Dunához, de a folyamatos áradások miatt a lakosságnak egyre hátrébb, biztonságos helyre kellett húzódnia. Lacháza természetes tájegységéhez, a Kiskunsághoz tartozik, és mint ilyen, közös feljődési irányt mutat a Kunsággal. |  | | | | | Kiskunlacháza református magyar lakói a Német Lovagrend fennhatósága alá kerültek, majd a megváltás után szabadabb, feudális kötöttségektől mentesebb sorsot alakíthattak ki maguknak. A mezővárosi rangot 1839-ben érdemelték ki. Pereg hódoltság alatt elnéptelenedett területére katolikus szlovák telepesek érkeztek. A településen töltötte gyermekkorát Kiskun Farkas László (1934-1995) költő, Gaál Imre (1922-1964) festőművész, akinek Gályarabok című freskója díszíti az önkormányzati tanácstermet. A település ma ismert az itt rendezett motocross versenyekről, a hagyományos Peregi Búcsúról és az augusztusban rendezett Kiskun Kulturális Napok rendezvény-sorozatáról is. A helységben a hangulatos vendégházak, s kézművesműhelyek kínálata várja a látogatókat. A mai Kiskunlacháza turisztikai értékeiről is ismert. A Duna-ág mellett nagy kiterjedésű, kulturált üdülőterület alakult ki. Az Angyali-szigettel szemben épült parti sétányról a romantikus vízivilág jól megfigyelhető. A Duna-ágon kívül a Bugyi felé vezető út mellett horgásztava is van. Kiskunlacháza a kiskunsági autós és kerékpáros túrák kiindulópontja lehet. Az innen induló apaj-kunszentmiklósi út a Kiskunsági Nemzeti Parkon vezet keresztül. Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai. | | | Település Adattábla | | Település | Kiskunlacháza | | Közigazgatási rangja | nagyközség | | Lakosság létszáma | ~ 8 900 fő | | Vezetékes telefonok körzetszáma | 24 | | Irányítószám | 2340 | | Polgármesteri hivatal címe | Kossuth tér 1. | | A hivatal telefonszáma | 06-20/519-830 | | A település honlapja | http://www.kiskunlachaza.hu/ | | A hivatal e-mail címe | pm.hiv.kklachaza@zafir.tvnet.hu |  | |
|
|
|