Google
 

Információk, tudnivalók Dunaharasztiról, a Vendégváró.hu jóvoltából.

Könnyen elérhető a település a ráckevei HÉV-vel, vasúton a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon, illetve autóval az 51-es úton, vagy az M0-ról lekanyarodva.

A település egykor fontos folyami átkelőhely volt: a Duna-Tisza közén délről érkező út két helyen, Dunaharasztinál és Budapestnél lépte át a Dunát. A terület a XX. század fordulójától kedvelt üdülőhely.

Az ősi település egy jelentős nagyságú, Duna-ágak által határolt és védett szigeten feküdt.  

 

Fontos szerepet játszott a római korban is: az átkelőhelyet védő római erőd maradványairól a középkori utazók sorra megemlékeztek. Korán megtelepedtek itt a honfoglaló magyarok is, amelyet egy a X-XI. századból származó köznépi temető leletei bizonyít.

A település első fénykorát Mátyás király uralkodása idején, a XV. században érte el, a XVI-XVII. századi török megszállás azonban tönkretette. Újjátelepítése Budavár visszafoglalása után megkezdődött.

Az első telepesek 1695-ben Schwaebisch Hall (Württenberg) és Blindheim (Bajorország) környékéről érkeztek. Dunaharaszti - német nevén Harast - ezt követően mintegy 200 évig folyamatosan fejlődő kisközség volt. Ehhez kapcsolódik a helyiek máig őrzött érdekes szokása, a május 16-i dunai gyertyaúsztatás. E hagyomány a német ajkú ősök "honfoglalására" emlékeztet, akik tutajon illetve hajókon érkeztek ide.

A település a XX. század elejétől a pesti polgárok kedvelt üdülőhelye lett. Itt született Baktay Ervin (1890-1963), a neves orientalista. Dunaharaszti 2000-ben nyerte el a városi rangot.

További információk Dunaharasztiról. A következő menüpontok közül választhat!

 

 

Látnivalók

 

Sport, szabadidő

 

Közlekedés

 

Hasznos információk

 

 

 

Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai.

 

Település Adattábla

 Település  Dunaharaszti
 Közigazgatási rangja  város
 Lakosság létszáma  ~ 16 800 fő
 Vezetékes telefonok körzetszáma  24
 Irányítószám  2330
 Polgármesteri hivatal címe  Fő út 152.
 A hivatal telefonszáma  06-24/504-410
 A település honlapja  www.dunaharaszti.hu
 A hivatal e-mail címe  titkarsag@dunaharaszti.hu
dunaharaszti címere

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
A honlapot készítette: netpeople.hu netpeople.hu - Az internetes megoldások szakértője