Google
 

Információk, tudnivalók Dunakesziről a Vendégváró.hu jóvoltából.

A fővárosból észak felé utazva a 2. sz. főút mentén először Dunakeszit érintjük.Vasúton is megközelíthető a Budapest-Szob-Sturovo vonalon.

A településhez tartozik a vele egybeépült, valamikor önálló település, Alag. A két településrész közül Alag a régebbi, melynek területén XIII. századi román stílusú körtemplom romjai láthatóak. Ezt a XV. században gótikus stílusban átépítették, mára ennek is csak a 3 méter magas falmaradványa áll.

Dunakeszi életébe jelentős változást hozott az első magyarországi vasút. Több helybelinek biztosított munkát az 1844-ben kezdődött vasútépítés, majd az 1846-os megnyitás után a közeli városokkal még fokozottabb kapcsolat alakulhatott ki. Kezdetben ez volt az egyetlen köztes megállója a Pest-Vác közti vonalnak, ahol fűtőanyaghoz és vízhez jutottak.

Alagon működik az egyetlen magyar versenyló tréningtelep. Gróf Széchenyi István, a Magyar Lovasegylet első elnöke gondolatát megvalósító utódok 1890-ben, angol mintára, a kor technikai színvonalát megelőzve, a kontinens legmodernebb edzőközpontját építették ki.

 

Dunakeszi ma is büszkén őrzi versenylovas hagyományait.

Dunakeszin még az I. világháború előtt telepedett meg a konzervgyártás és a MÁV Főműhelye, mely jelenlegi iparának is jellegzetes arculatához tartozik. A Duna-parton lévő, ma is ismert nevű "Gödi Fészek" a baloldali munkásság kedvelt telepe: a két világháború között a Munkás Testedző Egyesület által megvásárolt terület. Az 1978-as várossá nyilvánítás lehetőséget biztosított a település intenzívebb fejlődésére.

További információk Dunakesziről. A következő menüpontok közül választhat!

 

 

Látnivalók

 

Sport, szabadidő

 

Kultúra, szórakozás

 

Közlekedés

 

Hasznos információk

 

Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai.

 

Település Adattábla

 Település  Dunakeszi
 Közigazgatási rangja  város
 Lakosság létszáma  ~ 31 500 fő
 Vezetékes telefonok körzetszáma  27
 Irányítószám  2120
 Polgármesteri hivatal címe  Fő út 25.
 A hivatal telefonszáma  06-27/542-800
 A település honlapja  www.dunakeszi.hu
 A hivatal e-mail címe  
dunakeszi címere

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
A honlapot készítette: netpeople.hu netpeople.hu - Az internetes megoldások szakértője