Google
 

Információk, tudnivalók Perbálról, a Vendégváró.hu jóvoltából.

 A 10-es és 100-as út között fekvő település nemcsak ezekről, hanem a Budakeszi útról is megközelíthető. Az M1-es autópályának a bicskei és a herceghalmi kijárata esik közel hozzá.

A település határában feltárásra váró római település jelzi, hogy a terület már régóta lakott. 1258-ban Perbar, 1332-ben Prebor néven említették az oklevelek. Bél Mátyás "Notitia Hungariae" című munkája szerint 1737-ben mint puszta a telki apátsághoz tartozott.

Feltehetően a török időkben néptelenedett el, akárcsak a környék településeinek többsége. Az 1744-es összeírás viszont már lakott településként tartotta számon.

A XVIII. század második felére nem csak új temploma épült fel a középkori egyház törökök által hátrahagyott romjain, de 1794-ben már iskolát is építettek az immár nagyrészt német és tót ajkú lakosok. Leszármazottaik ma Perwall, illetve Perbaj néven ismerik a települést.

perbáli templom és park

 Képforrás: www.iranymagyarorszag.hu

A falu lakosságának a "kenyeret" a közeli hegyek fája, faszene, köve, égetett mesze adta. A lezúduló hegyi patakok energiáját kihasználó vízimalmok még a XIX. század végén is őröltek.

További információk Perbálról. A következő menüpontok közül választhat!

Látnivalók

 

Sport, szabadidő

 

Hasznos információk

 
   

 

 

 

 

Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai.

 

Település Adattábla

 Település  Perbál
 Közigazgatási rangja  község
 Lakosság létszáma  ~ 2139 fő
 Vezetékes telefonok körzetszáma  26
 Irányítószám  2074
 Polgármesteri hivatal címe  Fő utca 6.
 A hivatal telefonszáma  06-26/ 370-023
 A település honlapja  www.perbal.hu
 A hivatal e-mail címe  titkarsag@perbal.hu
perbál címere
 
A honlapot készítette: netpeople.hu netpeople.hu - Az internetes megoldások szakértője