Google
 

Információ Budapest XIII. kerületéről, a Vendégváró. hu jóvoltából.

A XIII. budapesti (vagy pontosabban pesti) kerület "Janus-arcú". A déli, Nagykörútra támaszkodó része, az Újlipótváros nagyvárosias, szinte a belváros folytatásának tűnik, az északi része pedig, Angyalföld, a főváros egyik legjellegzetesebb munkás kerülete, gyárakkal, üzemekkel és régi-új munkáslakónegyedekkel.

Közigazgatásilag ehhez a kerülethez tartozik a Margit-sziget, és itt található a "Dagály" (a Szabadság strand- és gyógyfürdő) is.

A 13. kerület 13,4 négyzetkilométernyi területével inkább a kisebb fővárosi kerületek közé sorolható, ugyanakkor a lakosok száma alapján (125-130 000) a negyedik, a lakások számát (60 000 körül) tekintve pedig a harmadik helyen áll.

budapest XIII. kerületének elhelyezkedése

 Képforrás:www.wikipedia.org

A gondozott parkfelületek nagyságát tekintve (1 669 0000 négyzetméter) a kerületek között elfoglalt "előkelő" ötödik helyét szinte kizárólag a Margitszigetnek köszönheti.

A XIII. kerületének elhelyezkedése, közlekedése

A XIII. kerületet délről az V. kerülettel közös Szent István körút, keletről és északról a Budapest-Szob és a Budapest-Esztergom vasútvonal, pontosabban a mellettük lévő, egykori illetve mai MÁV-területek és építmények (a VI. és a XIV. kerület) határolják. Nyugati határa a Duna, illetve a kerülethez tartozó két nagy sziget (Népsziget, Margitsziget) nyugati oldalai.


A kerület két közúti híddal (Margit és Árpád híd), valamint az északi vasúti összekötő híddal kapcsolódik a szigetekhez és a túlparti Budához. Úthálózatában a sugárszerűen észak-déli irányú Váci és Lehel út játssza a "főszerepet".

Az előbbi alatt halad az észak-déli (kék) metró, melynek állomásai egyúttal a kerület fontos közlekedési csomópontjai is. A Lehel úton, illetve a 13. kerület határát alkotó Nagykörúton, és a közepét átszelő Külső körúton villamosok közlekednek. Az újlipótvárosi részen a Jászai Mari tér közeléből induló trolik segítik a közlekedést.

Legnagyobb közlekedési csomópontja a másik két kerülettel közös Nyugati téri és a VI. kerülettel közös Lehel téri. Az Árpád híd közelében, a Külső körút és a Váci út kereszteződésében kialakult közlekedési csomópont jelentőségét növeli az itt lévő Volán pályaudvar, ahonnan a fővárostól északra eső Pest megyei területek közelíthetők meg.

Nem elhanyagolható a XIII. kerület szempontjából a vasút sem, nemcsak az országos és nemzetközi forgalmat bonyolító "szomszédos" Nyugati pályaudvar, hanem az esztergomi vonal két állomása (Angyalföld és Újpest) révén is. Mint valamennyi Duna menti kerület, a XIII. is megközelíthető a BKV által üzemeltetett kishajójáratokkal is.

A XIII. kerület városrészei: Angyalföld, Margitsziget, Népsziget, Újlipótváros, Vizafogó

 

További információk Budapest XIII. kerületéről. A következő menüpontok közül választhat!

Látnivalók

Szálláshelyek

Programok

Étterem,kávéház 

Wellnes, egészség

Sport, szabadidő

Kultúra, szórakozás

Lexikon

Közlekedés

Hasznos információk

 

 

Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai.

 

Település Adattábla

 Település  Budapest XIII. kerület
 Közigazgatási rangja  város - Angyalföld
 Lakosság létszáma  ~ 108 815 fő
 Vezetékes telefonok körzetszáma  1
 Irányítószámai  1131-1139
 Polgármesteri hivatal címe  1139 Béke tér 1. 
 A hivatal telefonszáma  06-1/ 452-4100
 A település honlapja  www.budapest13.hu
 A hivatal e-mail címe  onkorm@bp13.hu
budapest XIII. kerületének címere
 
A honlapot készítette: netpeople.hu netpeople.hu - Az internetes megoldások szakértője