Google
 

Információk, tudnivalók Mendéről, a Vendégváró.hu jóvoltából.

A községen áthaladó 31-es számú főúton, illetve vasúton, a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon jól megközelíthető Mende.

A település gazdag múltját bizonyítja, a Vár-hegyen a vatyai kultúrához tartozó közép- és késő bronzkori urnatemetőt tártak fel 1966-ban. Az épségben talált urna a Nemzeti Múzeumban látható. Néhány éve még jól felismerhetőek voltak a bronzkori erődítmény sáncai.

A hegy fiatalabb régészeti lelete Árpád-kori földvár maradványa. Mellette egykori település nyomait is megtalálták. Három kilométerrel távolabb egy másik hajdani falu nyomaira is rábukkantak. Ennek közelében III. Béla király uralkodása idején (1172-1196) épült ciszterci apátság romjait rejti a föld.

Mende a török hódoltság korában elnéptelenedett, újjátelepítésére 1724-44 között kerül sor.

Az új lakók zöme a felvidékről érkezett, ezért nevezték a települést "tót" községnek is. 1740 körül a Keglevich család a föld bérlője, ők építtették a község ma is meglévő két templomát, az evangélikus és a katolikus templomot. 

mendei víztároló

 Képforrás: www.gyaloglo.hu

Római katolikus templom (Loyolai Szent Ignác)
Loyolai Szent Ignác tiszteletére szentelt római katolikus templomot a többször javított középkori eredetű helyére építette Keglevich István 1831-ben.

Építése a XVIII. század végén kezdődött, véglegesen csak 1832-ben készült el. Homlokzatát egyszerű tagozatok díszítik, boltozatos belsejéhez nyomott félkörívű szentély kapcsolódik. A templomban szép XIX. századi oltárkép látható, Krisztust ábrázolja korabeli öltözetű személyek között. Építészeti keretezését festett motívumok hangsúlyozzák a háttérben.

További információk Mendéről. A következő menüpontok közül választhat!

Látnivalók

Hasznos információk

 

 
 

 

 

 

 

Sok érdekességet találhat az információs oldalunkon, az ingatlan eladás és az ingatlanvásárlás témajában. Az ingatlansiker műhelytitkai.

 

Település Adattábla

 Település  Mende
 Közigazgatási rangja  község
 Lakosság létszáma  ~ 4 293 fő
 Vezetékes telefonok körzetszáma  29
 Irányítószám  2235
 Polgármesteri hivatal címe  Fő utca 14
 A hivatal telefonszáma  06-87/ 581-220
 A település honlapja  www.mende.hu
 A hivatal e-mail címe  jegyzo@mende.hu
mende címere
 
A honlapot készítette: netpeople.hu netpeople.hu - Az internetes megoldások szakértője